Dr. Grád András ügyvéd vagyok, másoddiplomám a pszichológia. A jogot az ELTE nappali tagozatán, a pszichológiát pedig ezen egyetem 6 éves esti tagozatán végeztem. Utóbbi végzettségemet még bíró koromban szereztem, ugyanis 10 év áll mögöttem a hazai bíróságokon, zömmel családjogi pereket tárgyalva, és úgy tapasztaltam, hogy ha létezik pertípus, ahol ez a másoddiploma igen jól hasznosítható, akkor az a családjog.
Az ars poeticám, hogy a legrosszabb egyezség is jobb, mint a legkiválóbb bírósági ítélet (már bíróként is ezt vallottam). Valóban törekszünk a megállapodásra (az ügyeink kb. 2/3-a ekként ér véget), de persze minden megállapodáshoz szükséges egy erre nyitott másik fél is. Ha nem sikerül az ügyfelünk számára elfogadható kompromisszumra jutnunk, akkor viszont megküzdünk akár az ördöggel is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ellenfelet intenzív zenei továbbképzésben részesítjük (ti. megtanítjuk kesztyűbe dudálni). Elszántan és keményen küzdünk, de tisztességes eszközökkel, és ha az ellenfél ebben nem partner, befizetjük a “tapasztalja meg a szégyent” projektünkre. 🙂
Pár szó az előéletemről: Meglehetősen kalandos életút áll mögöttem, a bíráskodás mellett kipróbáltam magam két évig pszichológusként is az Aszódi Javítóintézetben, hogy a másoddiplomám se maradjon “csak papíron”. Dolgoztam pár évet az Emberi Jogok Európai Bíróságán Strasbourgban, majd 13 éven át voltam főtanácsosként az Alkotmánybíróság emberi jogi szakértője még az alapító (és nem a lapító) atyák idején. 2007 óta vagyok ügyvéd, az iroda kezdettől elsősorban családjogi ügyekkel foglalkozik. Félreértések elkerülése végett jelzem, hogy mi is pont ugyanúgy meg tudunk írni egy ingatlan adásvételi vagy egy üzletrész átruházási stb. szerződést, amikor ezzel keresnek meg bennünket meg is tesszük, a miénk is éppúgy átmegy a hatóságon, bíróságon, mint bármely más irodáé, de igazából a családjog az, amiben – köszönhetően többek közt éppen a fenti pár évtizedes gyakorlatomnak és a pszichológia másoddiplomámnak – meglehetősen sikeresek és ismertek vagyunk.
A gyakorló jogászi voltom mellett súlyt helyezek arra, hogy a tevékenységünknek meglegyen a tudományos háttere is. Nagyjából 35 éve tanítok az ELTE-n, docens és az egyetem tiszteletbeli tanára vagyok, tucatnyi szakkönyvnek és mintegy 50 további cikknek, tanulmánynak pedig a szerzője vagy társszerzője. Két legismertebb, több kiadást megélt művem a “Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi bíráskodásról”, valamint a “Pszichológia és pszichopatológia jogászoknak”. Az évek során tudományos fokozatot szereztem, Ph.D-vel és habilitációval is rendelkezem, az ELTE-n rendszeresen elnökösködöm a polgári jog záróvizsgákon.
Az irodában mindenki beszél nyelveket (én angolul, németül és franciául), de minden kollégám beszél minimum 2 idegen nyelvet.
Ha Önnek ügyvédi segítségre van szüksége, keressen bizalommal!
Ehhez az Elérhetőségek menüpont alatt megtalál minden információt.