Annak a félnek, aki a gyermek feletti szülői felügyeleti jogot gyakorolja, a másik fél köteles gyerektartásdíjat fizetni. Ennek mértéke főszabályként a nettó jövedelmének a 20%-a (mindig határozott összegben, forintban megjelölve!), de ezt még számos tényező befolyásolja. Például a tartásdíj nem haladhatja meg a jövedelmének az 50%-át (mivel efölött eleve nem lenne végrehajtható), ezért pl. három tartásra jogosult gyermek esetében gyermekenként már eleve csak 16,6-16,6%-ot lehet megítélni. Hasonlóképpen fontos, hogy a gyermekek indokolt szükséglete is felső határt szab a tartásdíjnak, vagyis ha valaki 1 millió forintot keres, nem fognak 200.000 forintos tartásdíjat megítélni, mert ez általában meghaladja egy gyermek tényleges szükségleteit. A tartásdíjat is mindig az adott ügy összes körülményeinek a feltárása alapján állapítja meg a bíróság, hiszen nyilván nagyon mások a szükségletei egy óvodás gyermeknek, mint egy gimnazistának vagy éppen egyetemistának.
Gyakori eset, hogy a jogosult akként gondolkodik, hogy a gyermek eltartása havonta 150.000 forintba kerül, fizessen ennyi tartásdíjat a másik fél. Ilyenkor elfeledkeznek arról, hogy a gyermek után családi pótlékot és családi adókedvezményt kapnak, melyek összege természetesen eleve beszámításra kerül, valamint hogy persze ők maguk is kötelesek a gyermek tartásához hozzájárulni. Vagyis hiába mondjuk 150.000 forint a gyermek havi szükséglete, ha ebből 50.000 forintot az államtól eleve megkap, és neki magának is van saját jövedelme, amivel a gyermek tartásához hozzá kell járulnia. Tovább színezi a fentieket, hogy a gyermek tényleges szükségleteit a felek korábbi életszínvonalához, a szükséges iskolai, orvosi stb. költségek is befolyásolják. Egy különórákra nem járatott, egészséges gyermek havi szükségletei alacsonyabbak lesznek, mint egy korábban is már sport, zene stb. különórákra járó, vagy valamilyen tartós betegségben szenvedő gyermek szükségletei. De a tartásdíj kötelezettje is gyakran esik tévedésekbe, pl. sokan úgy képzelik, hogy a gyermek kiadásai kimerülnek abban, amit megeszik, illetve a ruházkodásában és iskolai költségeiben. Pedig a gyermek indokolt szükségleteibe a bírói gyakorlat nagyon régóta beszámítja a rá eső rezsihányadot, benzinköltséget stb. is. Vagyis ha a gondozó szülő pl. másodmagával lakik egy lakásban, ezen lakás teljes rezsiköltségének a közös költségtől a fűtésen, áramon át a víz- és csatornadíjig és az internet előfizetésig stb. a fele a gyermekkel kapcsolatban merül fel. A gépkocsinak a benzinje, kötelező biztosítása, súlyadója stb. is feleződik ilyen esetben. Szintén gyakori tévhit, hogy a tartásdíj kötelezettje mintegy „elszámoltathatja” a másik szülőt, hogy mire fordította a pénzt, azonban a gyakorlatban semmi ilyesmire nincs lehetősége.
A körülmények lényeges változása esetén a tartásdíjnak mind a felemelését, mind a leszállítását lehet kezdeményezni, de ennek bizonyítása eleve nem szokott könnyűnek bizonyulni, ráadásul a bírói gyakorlat sajnos olyan irányba tolódott el az utóbbi időben, hogy ha a felek megállapodást kötöttek, ennek a megváltoztatását szinte eleve nem teszik lehetővé. Természetesen a gyermektartásdíj megállapítása is lényegesen bonyolultabb annál, mint ahogy azt itt pár sorban ismertetni lehetne (pl. nem mindenki tudja, hogy a tartásdíj nem fizetése ugyanúgy bűncselekmény, akárcsak a kapcsolattartás akadályozása!), és a büntetőeljárás megindítása gyakran eredményesebben bírja rá a másik felet a jogkövető magatartás tanúsítására, mint a sorra induló, gyakran ráadásul eredménytelen végrehajtási eljárások. Azt sem tudjuk itt pár sorban elmagyarázni, miként deríthető fel valakinek a hivatalosan bevallottal szembeni tényleges jövedelme (de azért azt jelezzük, hogy szó nincs arról, hogy a bíróság automatikusan a NAV bevallás adatai alapján állapítana meg gyermektartásdíjat, a bevallatlan jövedelmeket e körben nagyon is figyelembe veszi) stb, stb.